Első fejezet

Szép napot mindenkinek!:) 

Tegnap közbe jött egy fontos dolog, ezért egész nap nem voltam itthon, így internet közelben sem, és hiába várt a rész feltöltésre, nem ment! Röstellem, hogy már az első alkalommal elcsúsztam, de remélem ilyen nem fordul elő többször!
A bloggal kapcsolatban: Bár az eleje nem túl eseménydús, remélem tetszeni fog nektek az első rész! Jó olvasást! :)xx

 Ui.:A visszajelzésekért hálás lennék majd! xoxo
E.x



LOUIS TOMLINSON

A plafont bámulom, miközben próbálom kizárni a fejemből a hangokat, amelyek megőrjítenek: megint ugyanott tartasz, Louis. A mellettem alvó lányra nézek, mindössze egy takaró fedi testét, ártatlansága felébreszti bennem a bűntudatot. Szőke haja helyett gyönyörű barna hajzuhatagot látok szemeim előtt, rövid karjai helyett hosszú, kecses kezeket. Apró széttátott szája helyett rám mosolygó telt ajkakat, csukott szemei helyett gyönyörű barna szempárt. Beteges vagy – mormolom magamban, hitetlenül rázom meg a fejem, hogy kitörölhessem az előző képeket a lányról, aki közel egy éve összetörte a szívem. Halkan emelem fel a takarót magamról, majd hangtalanul próbálom magamra kapkodni szétdobált ruháimat, hogy véletlenül se ébresszem fel az ágyban fekvő lányt, akinek a nevét sem tudom. Talán Aurora, vagy Angela – egyszerűen fogalmam sincsen, nem tudom felidézni magamban, és éppen ezért akarok minél hamarabb eltűnni, elkerülve ezzel egy kínos beszélgetést. Az ajtó megnyikordul, amint megpróbálom kinyitni, tekintetem a szőkeségre téved, viszont ő még mindig halkan szuszog, így testem elernyed feszes tartásából, és sokkal nyugodtabban ragadom meg újra a kilincset. A lépcsőket gyorsan szedem, a bérház a lépteimtől hangos, de nem érdekel. Az egyetlen célom minél hamarabb kijutni erről a helyről, és vissza se nézni. Egy újabb hiba – suttogja egy hang a fejemben, az utcára érkezve mohón szívom be az éltető oxigént. Észre sem veszem, hogy visszatartom a lélegzetem egészen idáig. Elindulok, ám pár méterrel később megállok. Kezem remeg, testem nikotinért kiált, ujjaimmal a zsebemben kotorászok, hátha találok egy szál cigarettát, mindhiába. Dühös káromkodás hagyja el számat, és kezeimet zsebembe dugva folytatom utamat. Szerencsére nem vagyok messze az otthonomtól, mindössze pár utcányit kell sétálnom, míg elérek a magas épülethez. A kódot beírva az ajtó kitárul, a lépcsőház kong az ürességtől, de mit is várok hajnalok hajnalán.
A lakásomba belépve ugyanaz fogad, mint mindig. A rendetlenség megszokott, és ismét hangok szólalnak meg a fejemben, magam előtt látom Harry szidalmazó tekintetét, miközben arról beszél, mennyire elhanyagolom magam. Teljesen kezdek megőrülni, tekintetemmel egyre kétségbeesetten keresem a kék színű dobozt, melynek tartalma kissé csillapíthatná feszültségemet. Amikor végre sikerül megtalálnom, sietve indulok az erkélyre, útközben pedig felkapok egy wiskey-s üveget. Az ajtót kinyitom, és vissza se zárom, hagyom, hogy az egyre csípősebb levegő beáramoljon a házba. A helyemet elfoglalom az egyik széken, míg lábamat a korlátra dobom fel, és rágyújtok. Egyik kezemben a cigaretta, másik kezemmel próbálom levarázsolni az üvegről a kupakot, majd amikor ez megvan, nagyot kortyolok a folyadékból, miközben a városra meredek. A fejem sajog a gyötrő gondolatoktól, a múlt túl nagy erővel ragad magával, és én csak sodródok az árral. Meg sem próbálom megfékezni, a tekintetem elhomályosul, és ismét elhagyom a valóságot.

Szörnyű hangzavarra ébredek, a hálószobám ajtaja hirtelen kinyitódik, nyögve fordulok a másik oldalamra, és közben ki sem nyitom a szemem.
– Louis William Tomlinson! – szólít fel egy női hang, viszont próbálom eljátszani, hogy mély álomban vagyok, azonban színészi képességeim nem bizonyulnak valami jónak. – Tudom, hogy fent vagy! Szállj ki az ágyból!
– Könyörgöm, Lena, hagyj – suttogom, hangom szokatlanul rekedt, a szám ki van száradva. Szemem résnyire nyitom, hirtelen nagy fényesség árad szét a szobában annak köszönhetően, hogy az említett lány kihúzza a függönyöket, a nap sugarai szinte megvakítanak.
– Louis, délután két óra van! Ne szórakozz velem, édesapád mindenhol próbált elérni, egy fontos találkozója volt, amire Te is hivatalos voltál! – haragosan néz rám, látásom kicsit kitisztul, és úgy térképezem fel a szobában álló személyeket. – Harry! – fordul könyörgően az ajtónak támaszkodó sráchoz, nekem pedig megesik ezen a csodálatos lányon a szívem. Nem tudom, ki kényszerítheti erre, de anyám helyett is anyámként bánik velem, holott meg sem érdemlem. Leül mellém, ujjaival végigsimít kezemen, majd halkan beszélni kezd.
– Rossz Téged így látni, Louis! Kelj fel, kérlek, és engeszteld ki édesapádat, iszonyatosan mérges. Ne veszítsd el Őt is! – suttogja, úgy érzem, hogy kék szemeivel a lelkembe lát, én pedig nem találom a szavakat, mindössze egy apró bólintást tudok válaszul adni. – Kapd össze magad, kint várunk – mosolyog rám, ismét bólintok, legközelebb pedig már csak az ajtó csukódására leszek figyelmes.
Minden átkozott nap ilyen. Az idő gyorsan eljár a fejem felett, nincs erőm bármit is tenni, az éjszakák ugyanolyanak: buli, pia, csajok. Az életem káosz, egyedül Lena és Harry az, akik próbálnak rendet tenni benne. Ők figyelnek rám, hogy ne veszítsem el önmagam, de néha úgy érzem, feleslegesen gyötrik magukat azzal, hogy folyamatosan vigyáznak rám. Csak hagyniuk kellene, hogy bármi történjen velem, hiszen minden mindegy. Semmi sem lehet annál rosszabb, mint amit az a lány tett velem, akinek az életemet adtam. Megrázom a fejem, próbálom gyorsan elhessegetni a gondolatokat, mielőtt az érzelmek teljesen magával ragadnának. Makacsul szorítom össze a számat, kiszállok az ágyból, és a lehető leggyorsabban kapom magamra az első kezembe akadó ruhadarabokat. Tekintetemmel megtalálom önmagam a tükörben, egy pillanatra megrémiszt a látvány, miközben sápadt arcomat, karikás szemeimet figyelem. Kezemmel a hajamba túrok, elfordítom fejemet, majd egy hangos sóhaj kíséretében elindulok a szobából.
Ahogy a nappaliba érek, meglep az ott uralkodó rend, amit Lena pár perc alatt teremtett. Gyorsan indulok tovább a konyhába, nem időzök sokáig, hiszen a fejem hirtelen elkezd sajogni, szükségem van egy kávéra.
– Nem kellett volna összetakarítani, Lena – mondom, amint beérek a konyhába, Lena hitetlenül megrázza fejét, szája szólásra nyílik.
– Egyszerűen csak köszönd meg, Louis – kedvesen mosolyog rám, kezében egy csésze kávét szorongat, amit óvatosan nyújt át felém, én pedig hálásan veszem el.
– Köszönöm –makogom, majd ahogy szétnézek a helyiségben, feltűnik valami, vagy inkább valakinek a hiánya. – Harry merre van?
– Szinte csak kidobott, és feljött megnézni Téged, de el kellett mennie. Mostanában sok dolga van, de sosem mondja el, hová megy. Rosszul érzem magam, félek, Louis – suttogja, hangja kétségbeesetten csendül fel, szavaiból árad a szomorúság, miközben a pultnak dől.
– Lena, bízol Harryben? – várom a megerősítését, majd folytatom, miután kortyoltam egyet a gőzölgő italból. – Ha igen, akkor nincs miért félned. Egy dolog van, amiben biztos vagyok az életben, ez pedig Harry szerelme irántad. Biztosan megtudod idővel. Mostanában egyébként is sok felkérése van, lehet, hogy ezzel kapcsolatban van elintéznivalója, ne aggódj! – mosolygok rá bátorítóan, szemeit lesüti, szájának sarka halványan görbül felfelé.
Egy pillanatra elgondolkodom, próbálom felidézni, mondott-e az utóbbi időben bármit is Harry, de nincsenek rémképeim. Hirtelen fog el egy rossz érzés, ami az önzőségemből fakad. Csak magammal foglalkoztam, nem figyeltem az engem körülvevő emberekre, és talán éppen emiatt nem beszélt velem Harry. Bezárkóztam a saját világomba, nem törődtem másokkal, pláne nem azokkal, akik mindent megtettek értem, folyamatosan mellettem álltak, noha meg sem érdemeltem. És ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, ezen változtatnom kell, rendeznem kell a kapcsolataimat a barátaimmal. Egyelőre nem tudom, hogyan kezdhetném, de rá fogok jönni.
– Minden rendben van? – ránt vissza a valóságba Lena. – Elkalandoztál.
– Persze, megvagyok – mosolygok, azonban hangom elárul. Annyiszor hagyta el a számat az utóbbi fél évben ez a mondat, hogy néha már saját magam is elhiszem, egészen addig, amíg meg nem jelenik előttem az igéző barna szempár.
– Mi történt este? – kérdezi, a válaszon pedig elgondolkozom. Mégis mit válaszoljak erre? A nagy részére igazából nem is emlékszem, csak az okra, amiért betettem a lábam abba az átkozott klubba. Leittam magam, egy lány szobájában kötöttem ki, hajnalban leléptem, hazaértem, és ismét inni kezdtem. Azt hiszem nem egy mesébe illő történet. Csend telepszik ránk, én elvagyok a saját gondolataimban, míg Lena próbál beszédre bírni.
– Nem fogom megkérdezni, hogy vagy, hiszen felesleges, minden az arcodra van írva. De ez így nem mehet huzamosabb ideig, Louis. Tönkreteszed magad. Nagyon sovány vagy, nem eszel rendesen, rengeteget dohányzol és iszol. Louis, össze kell szedned magad. Nem azért, mert más arra kér, hanem a saját érdekedben.
– Nekem ez az állapot jó, Lena! – vágok közbe, semleges arccal nézek íriszeibe, hangom erőteljesen csendül fel.
– A francokat jó, Louis! Fél év telt el! Tudom, hogy összetörtél, de tovább kell lépned! Ő megtette, nélküled. Ideje elfogadni ezt, ne sanyargasd önmagad. Nem fog visszajönni hozzád, Ő már mással boldog – mondja ki rezzenéstelenül az igazságot, kezeim ökölbe szorulnak, a feszültség pillanatok alatt árad szét a testemben. Tudom, hogy teljesen igaza van, mégis az érzéseim elemi erővel tiltakoznak ezen szavak ellen.
– Semmit nem tudsz! – vetem oda pökhendien, a csészét arrébb tolom, majd dühösen állok fel az asztaltól. Kezemmel azonnal a pulton heverő dobozért nyúlok, a következő pillanatban pedig már az erkélyen állok, számban a füstölgő cigarettával. Lena nem követ, a nyitott ajtón keresztül látom, ahogy felveszi blézerét. Táskáját a kezébe veszi, és indulásra készen fordul felém.
– Próbálj meg tenni ellene, Louis! – mondja halkan, mégis elég hangosan ahhoz, hogy meghalljam. Szemeimet lesütöm, a bűntudat hatalmába kerít, mégsem mondok egy árva szót sem, viszont már nem is kell. Az ajtó hangos csapódása tisztán a tudtomra adja, hogy Lena elhagyta a lakást. Egyedül maradtam a gondolataimmal, a megannyi emlékkel, ami utat tör magának, és többé nem hagy nyugodni.

2 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszik :D kiváncsi vagyok mi történt :D alig várom a folytatást :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszik, remélem a későbbiekben sem lesz másképp!:)x

      Törlés